Accueil Œuvres écrites du Maître Livres du Cheikh Ahmed al-Alawî Saikh al-‘Alawí - Díván. Nyolc költemény (Magyar)
Saikh al-‘Alawí - Díván. Nyolc költemény (Magyar)
Œuvres écrites du Maître - Livres du Cheikh Ahmed al-Alawî
Écrit par Ahmad al-Alawî   
Jeudi, 12 Juillet 1934 12:39

Saikh Ahmad al-‘Alawí: Díván. Nyolc költemény Tradíció (Debrecen), 2001, p. 189–192. A bevezetést írta és fordította Buji Ferenc.

Extraits du Diwân du Cheikh Ahmad al-‘Alawí en langue hongroise: (www.bujiferenc.hu)

 


Ahmad al-‘Alawí

DÍVÁN. NYOLC KÖLTEMÉNY*

Bevezetés. Ahmad al-‘Alawí (1869–1934)

 

Mintegy a sötétség egyre drámaibb fokozódásának ellensúlyozásaként a XX. században két olyan messze világló személyiség tunt fel a tradicionális metafizika egén, akik nemcsak egyszeruen birtokba vették a régiek már-már letuno szellemi tudását, hanem azt különös erovel, fénnyel és tisztasággal újra is fogalmazták. Nem csupán a kontraszt, a világkörnyezet sötét szellemellenessége teszi, hogy ezek a személyiségek élesebb kontúrokkal, nagyobb fényerovel jelentek meg – hanem önmagukban véve is kiemelkedtek elodeik sorából. Egyikük a keleti féltekét ragyogta be fényével, másikuk a nyugati féltekét; egyikük hindu volt, másikuk muszlim; egyikük Indiában élt, másikuk Algériában; egyiküket Ramana Maharsinak nevezték, másikukat Ahmad al-‘Alawínak. Ok azok, akik miatt a XX. századnak, ennek a szégyenletes századnak mégis van mire büszkének lennie a múlt dicso századai elott.


Ahmad al-‘Alawí 1869-ben született az algériai Mostaganemben. Szerencsés gyermekkora volt: soha nem járt iskolába. Írni és olvasni édesapjától tanult, s ugyancsak o vezette be a Korán világába. Intenzív intellektuális érdeklodése már gyermekkorában megmutatkozott: képes volt egész éjszakákat olvasmányaiba merülve tölteni. Mikor mesterséget kellett választania, úgy döntött, varga lesz, s így Jakob Böhme mellett o lett a metafizika történetének másik grandiózus vargája. Figyelmét intellektuális éhsége nemsokára a szúfí metafizika felé fordította, és a metafizikai vizsgálódások iránti szeretetét élete végéig megorizte.


Eleinte az Íszáwí szúfí rendhez kapcsolódott, amely többek között arról nevezetes, hogy tagjai elsajátítják a kígyóbuvölés tudományát és más hasonló praktikákat. Azonban gyorsan rájött arra, hogy oneki nem erre van szüksége. Az Íszáwí-taríqával való szakítását siettette mesterével, Muhammad al-Búzídíval való megismerkedése is. Búzídí a Darqáwí-taríqához tartozott, melynek alapítója, Al-Arabí ad-Darqáwí a XVIII. század végének és a XIX. század elejének volt nagy hatású spirituális személyisége a Maghreb-országokban.1 Érdemes felidéznünk egy történetet abból az idoszakból, amikor mestere még nem fogadta formálisan is tanítványává az ifjú Ahmadot:


  • Egy nap, amikor a sejk [Búzídí] velünk együtt volt a muhelyben, így szólt hozzám: „Hallottam, hogy értesz a kígyóbuvöléshez, s hogy nem félsz a marásuktól.” Elismertem, hogy így van. Akkor azt mondta: „Ide tudnál most hozni egyet, hogy bemutasd elottünktudományodat?” Azt mondtam, hogy természetesen, és kimentem a városon kívülre,hogy fogjak egyet, de fél napon keresztül hiába kerestem; csak egy egészen kicsit találtam,alig volt hosszabb egy arasznál. Magammal vittem, letettem elé, és a szokásos módonelkezdtem vele foglalkozni, míg o ült, s közben figyelt engem. „El tudnál boldogulniegy nagyobb kígyóval is?” – kérdezte. Azt mondtam neki, hogy a kígyó méreténekszámomra nincs jelentosége. Erre azt mondta: „Mutatok majd neked egyet, amely sokkalnagyobb ennél, és sokkal veszélyesebb is; ha azzal is képes vagy elboldogulni, akkorigazi bölcs vagy.” Kértem, hogy mutassa meg, mire o azt mondta: „Tested két oldala közézárt lelked az.2 Ennek mérge sokkal biztosabban öl, mint a többi kígyóé, és ha ezzel iselbírsz és efölött is uralmat nyersz, akkor, mint ahogy mondtam, valóban bölcs leszel.”Majd hozzátette: „Menj, és tégy ezzel a kígyóval szokásod szerint, és soha többé ne térjvissza ezekhez a praktikákhoz.”3


Búzídí nem sokkal ezután formálisan is tanítványává fogadta ‘Alawít, eloírva számára a reggel és este végzendo litániákat, majd néhány nap múlva beavatta a dhikr elméletébe és gyakorlatába, ami a szúfizmus leghathatósabb eszköze a szellemi ösvényen való elorehaladásban.4 ‘Alawí ekkoriban odaadó hallgatója volt az Egység Tanáról (at-tawhid) szóló szúfí metafizikai eloadásoknak, Búzídí azonban úgy gondolta, fontosabb számára az Egység tapasztalati megismerése, mint annak pusztán értelmi megragadása:


  • Számodra most az lenne a leginkább célravezeto, ha mindaddig, amíg Urad Fényei felnem virradnak benned, s el nem jutsz az Egység valódi értelmének ismeretére, lelkedlegbelso részének megtisztításával foglalkoznál. ... Éppen ezért az lesz a legjobb, ha [mostantól fogva] mindaddig szünetelteted tanulmányaidat, amíg jelenlegi feladatodat elnem végzed, mert az embernek kötelessége, hogy a fontosabbat mindig a kevésbé fontoselé helyezze.5


‘Alawí elmondja, hogy akkoriban az efféle tanulmányok annyira lebilincselték, hogy mestere utasításának teljesítése csaknem lehetetlennek tunt számára. Végül is azonban beadta a derekát, és azt az idot és energiát, amit addig tanulmányainak folytatására és könyvek olvasására fordított, most a dhikrre áldozta,
különösen, miután kezdte tapasztalni magányos invokációjának hatását. Visszaemlékezése így folytatódik:


  • Amikor learattam a dhikr gyümölcsét (s ennek gyümölcse nem kevesebb, mint Istenkontemplatív megismerése), világosan láttam mindannak erotlenségét, amit korábban azIsteni Egység tanáról elsajátítottam, és beláttam, hogy mesteremnek nagyon is igaza volt.Ezt követoen közölte velem: eljött az ideje annak, hogy újra felvegyem megszakított tanulmányaimfonalát, s amikor ismét elkezdtem járni az eloadásokra, azt vettem észre,hogy már egészen másképp értem az elhangzottakat, mint korábban.6


Ettol fogva mestere legközelebbi tanítványa lett, majd mestere halálát követoen (1909) a tanítványi kör ot választotta Búzídí utódjává. Sorra születtek írásai, amelyek között éppúgy találhatók önálló prózai és verses muvek, mint ahogy kommentárok, sot még egy csillagászati munka is, amely – mint Martin Lings megjegyzi – „a tényeket tekintve modern, ám tradicionális abban az értelemben, hogy a fizika metafizikának való feltétlen alárendeltségét sosem téveszti szem elol”.7


Amikor mestere rábízta ‘Alawíra mások vezetésének feladatát, azt mondta neki. „Olyan leszel, mint az oroszlán: bármire is teszed kezedet, a tiéd lesz az.”8 S csakugyan, kiváló mester vált belole, aki nem nyugodott addig, amíg tanítványait legalább egy alapszintu kontemplatív istentapasztalatig el nem vezette – amelyet egyébként a szúfizmusban a misztikus ösvény elso állomásának tekintenek. Ebben a dhikren kívül fo eszköze a khalwah volt: a tanítványnak egy magányos cellába kellett zárkóznia, hogy ott a mester felügyelete mellett mint kizárólagos tevékenységébe belemerüljön a dhikrbe, rendszeresen beszámolva mesterének nehézségeirol és tapasztalatairól.9


‘Alawí már intenzíven szembesült azzal az igazsággal, hogy a modernitás terjedése mindig csak a vallás rovására történhet. Éppen ezért határozottan ellenezte a nyugati és modern formák átvételét – ezt ugyanis az elso lépcsofoknak te kintette azon az úton, amely végül is az iszlámtól és Istentol való elforduláshoz vezet. Noha a kereszténységgel szemben egyáltalán nem volt ellenséges, hasonlóképpen ellenezte a keresztény misszionáriusok ténykedését: „Ezek a misszionáriusok miért nem inkább saját népeik szellemi boldogulásával törodnek?”10 Mindazonáltal náluk sokkal veszélyesebbnek tartotta azokat a modernista törekvéseket, amik belülrol támadták a tradicionális iszlámot, s amiknek egyik fo célpontja éppen a szúfizmus volt.11


Frithjof Schuon, aki még találkozhatott vele személyesen, élénk és szuggesztív képet fest a már halála küszöbén lévo Mesterrol:


  • „Az az eszmeiség, ami mindegyik vallásos forma rejtett lényegét alkotja, benso jelenléténekhatékonysága révén mindegyiket azzá téve, ami, túlságosan szubtilis és túlságosan mélységes ahhoz, hogy ugyanolyan intenzitással inkarnálódjon mindenkiben, aki atmoszférájában lélegzik. Éppen ezért az élet nagy kiváltságai közé tartozik kapcsolatba kerülnie formák egyikének igazi szellemi képviselojével – vagyis kapcsolatba kerülni egyolyan személyiséggel, aki azt az eszmeiséget, amely az adott civilizációnak évszázadokonkeresztül igazi élteto eleme volt, önmagában reprezentálja – és teszi ezt nem csupánazért, mert történetesen ahhoz a civilizációhoz tartozik. Egy ilyen emberrel találkozniolyan, mint szemtol szembe találkozni – a huszadik század közepén – egy középkoriszenttel vagy egy sémi patriarchával – és éppen ezt a benyomást tette rám Saikh Al-Háddzs Ahmad Bin-‘Alíwah [Ahmad al-‘Alawí], a szúfizmus legnagyobb mestereinek egyike, aki néhány hónappal ezelott hunyt el Mostaganemben. Barna dzsallabájában és fehér turbánjában, ezüstszürke szakállával és hosszú kezeivel – melyek minden mozdulatukkor olyannak látszottak, mintha a belolük áradó baraka (áldás) súlya lefelé húzná oket – valamiképpen Sajjidna Ibrahim al-Khalil [Ábrahám] osrégi tiszta légköre lengte körül. Halkan és szelíd hangon beszélt; szavai úgy hullottak le róla, mint ahogy a szilánkosan hasadó kristályról hullanak le darabjai. Szemei, amelyek olyanok voltak, mint a sírkamrában világító lámpások, mintha csak keresztülhatoltak volna a tárgyakon, s miközben azok külso héját mindenütt semminek látták, a héjakon túl is mindenütt ugyanazt a valóságot szemlélték: a Végtelent. Pillantása roppant átható volt, csaknem kemény a maga enigmatikus rendíthetetlenségében, mégis telve szeretettel. Szemének hosszú oválisai gyakran hirtelen kerekké váltak, mintha csak meghökkennének, vagy mintha valamilyen csodálatos látvány ejtette volna rabul oket. Az énekek hullámzása, a táncok és a szertartásos inkantációk mintha csak örökösen továbbrezegtek volna benne; feje néha ritmikusan ide-oda himbálózott, míg lelke belemerült a dhikrben, vagyis az emlékezésben rejtozo Isteni Név kifürkészhetetlen misztériumába. A valótlanság benyomását keltette, annyira távoli volt, annyira hozzáférhetetlen – annyira megragadhatatlan volt a maga teljességgel absztrakt egyszeruségében.”12

 

Buji Ferenc
* Forrás: Tradíció. A Metafizikai Tradicionalitás Évkönyve 2001 (Debrecen: Kvintesszencia Kiadó, 2001), p. 189–207.
1 A Darwáwí-taríqa annak a híres Sádhilí-taríqának az egyik al-rendje, amelyhez René
Guénon mestere, ‘Abd ar-Rahmán ‘Ulais sejk is tartozott.
2 Utalás egy hadíszra.
3 Martin Lings: A Sufi Saint of the Twentieth Century. Shaikh Ahmad al-‘Alawi: His Spiritual
Heritage and Legacy (Berkeley: University of California Press, 1973), p. 52.
4 A dhikrrel kapcsolatban magyar nyelven lásd Mircea Eliade: Jóga. Halhatatlanság és szabadság
(Budapest: Európa Kiadó, 1996), pp. 261–264. Lásd továbbá Annemarie Schimmel öszszefoglalóját:
Mystical Dimensions of Islam (Chapel Hill: The University of North Carolina
Press, 1975), pp. 167–178.
5 Martin Lings: A Sufi Saint of the Twentieth Century, p. 54.
6 Ibidem, p. 58.
7 Ibidem, p. 230.
8 Ibidem, p. 59.
9 A khalwah a Sádhilí-taríqán és a hozzá kapcsolódó rendeken belül újításnak számított,
azonban a keleti eredetu szúfí rendekben – például a Kubráwí- és a Naqsbandí-renden belül –
reguláris eszköznek minosült.
10 Ibidem, p. 109. Miközben a híres, szentéletu észak-afrikai misszionárius, Charles de
Foucauld tíz éves, bámulatos elszántsággal és heroikus erofeszítéssel végzett missziós tevékenységével
mindössze egyetlen muszlimot tudott a kereszténység milliárdos aklába terelni (és vele
kapcsolatban is szkepszisének adott hangot: „Hogy milyen mértékben volt igazi a megtérése, ki
tudja?” [Puskely Mária: Akik hittek a szeretetben. Budapest: Szent István Társulat, 1979, p.
434]), addig Ahmad al-‘Alawí honfitársai tucatjait vezette olyan istenismereti fokra, amelyre
maga Charles de Foucauld is csak sikertelenül aspirált.
11 Jól tudjuk, hogy az Atatürk-féle törökországi reform legsúlyosabban éppen a szúfí rendeket
és általában a muszlim tradicionalitást érintette, ideértve a hagyományos török viseletet is.
12 Idézi Martin Lings: A Sufi Saint of the Twentieth Century, pp. 116–117.



Ahmad al-‘Alawí
DÍVÁN. NYOLC KÖLTEMÉNY*

Az értelem1

A Nap fénye ragyog az éjszaka Holdján keresztül,2
Sugára vagyok én Neki, O meg nekem Gyökerem.
Értelmünk a szeretet borától mámoros,
Mintha csak bolondok lennénk – ám azok mégsem vagyunk.
Olyannak látsz bennünket, mint a többieket,
De mi nem azok vagyunk, aminek látszunk,
Mert szellemünk szikrázóan ragyog a csúcsok csúcsa felett.
Az értelem, a tökéletes szépségu hibátlan kincs
A mi birtokunkban van; Istenen kívül mit sem érzékel az.
Elég egyszer felvillannia: attól kezdve fogva tart.


Üdvözlégy Nép, Uradnak választottja,
Muvészetének tökéletessé lett Remekei! –
Tiétek a kiváltság, hogy fölemelhettétek a fátylat
Orcájának Fényérol. Ki volna képes hálát adni
A Végtelenért?! Adjatok mégis hálát Néki –
Mert olyat tett O, minek értéke ki nem fejezheto. 
Örvendezzetek hát a Trónustól a föld poráig mindenen,
Mert ti, senki, csak ti vagytok Istennek szolgái!
Bennetek kelt életre a csontból való test,
Mert ti ama Szellemtol vagytok, mely Ádámba lépett,
S attól a Lehelettol, mit Gábriel lehelt Máriába.
Büszkén s örömmel perdüljetek hát elragadtatott táncra!

 

A bor


Barátaim, ha felismertétek rangom valóságát,
Rátaláltatok az ösvényre; lépjetek hát nyomdokomba.
Az Égre mondom: távol innen minden kétség s ábránd.
Én Ismerem Istent, mi titkos s mi hirdetett belole, egyaránt.
Ittam a szerelem kupájából, birtokomba vettem azt,
S immár az enyém lett, egészen, minden idokre.
Megjutalmazza Isten azt, aki átadta nékem titkát,3
Mert átadni a titkot nagylelkuség, igazi nagylelkuség...
Eleinte elrejtettem az igazságot, elfátyoloztam jól,
Mert ki megorzi Isten titkát, az O jutalmában részesül.4
Mikor aztán az adományozó megengedte, hogy hirdessem,
Képessé is tett a lelkek megtisztítására (miképpen, nem tudom),
S felövezett engem a szilárdság kardjával,
Igazsággal s áhítattal ruházott fel – és adott nekem egy borból,
Melyet elég csak kóstolni, mindig inni akarja az ember,
S részegen is csak azt keresi, hogyan lehetne még részegebb.
Most én töltögetem – sot, én vagyok az is, ki szolejét sajtolja.
S vajon van-e másvalaki e korban, ki töltögetni bírná?
Ne csodálkozz, ha így beszélek, mert a mi Urunk
Maga mondta, hogy O azt választja ki kegyelmére,
Akit akar, és annak bokezuen is ád.
„Ez Isten kegyelme: Annak adja, akinek akarja.”5
Dicséret és dicsoség és hála mindenek fölött Neki.


Uram, Szeretted6 Szellemével, a Te Szellemeddel,
A Szentség Szellemével segíts engem, „tedd könnyuvé dolgomat”,
„Oldd meg nyelvem csomóját”, Uram. „És rendelj nékem segítot”7
Igazi segítoid közül, s ne szégyeníts meg engem
Az összegyujtés napján.8 Uram, áraszd el jelenléteddel,
Köszöntsd békéddel, dicsoítsd meg és magasztald fel
A Te Szeretted Szellemét a Titok Lakhelyén!

 

A mester9

 

Ha útmutatást kapsz a szólítók10 egyikétol, aki arra hivatkozik,
Hogy elérte az Igazságot s a Legvégso Állomást,
Óvakodj a nemtörodömségtol, és vizsgáld meg jól szavait.
Kérdezd ot az Egyesülésrol, nézd meg, hogyan beszél róla.
Ha azt mondja: távoli még az – azért mondja, mert o van távol,
De ha azt mondja: közeli már az, becsüld mint legkiválóbbat:
Világossá fogja tenni o számodra az Igazsághoz vezeto ösvényt,
S így te rátalálhatsz Isten arcára.
Nyomban elfogad téged, már az elso találkozásnál,
S lábodat az Úrhoz vezeto útra igazgatja.
Tartsd elméd szemét a Név betuin:11
Kegyelme révén látni fogod, amint tisztán ragyognak
A horizonton – noha csupán szívedben ragyognak;
S amikor a Név tiéd lesz, minden feledékenységed szertefoszlik.
Nagyítsd fel a betuket akkorára, amekkorára csak képes vagy;
Rajzold rá oket mindenre, legyen az kicsiny vagy nagy.
Szemed a Névre rögzítve felemelkedsz majd
Annak fénye által oda, hol semmivé foszlanak a világok.
Ám azok mestered, s nem a te rendelésedre tunnek majd el.
O az ujj, amely által Isten mutat.
Bízz hát benne, hogy kivezessen börtönöd fogságából
A szabadságra, az Elsohöz, Aki minden kezdetet megeloz –
Hogy az egész világot semminek lásd az O Lényegében,
Sot a semminél is semmibbnek az Úr végtelenségében;
Mert „te” sosem voltál, és „te” most sem vagy.
Nem látod, hogy ki vagy, mert ugyan vagy, de nem te vagy.
Fennmaradsz,12 mégsem önmagadként; nincs ero Istenén kívül.
Kialvásod13 után az Örökléthez emelkedsz majd,
Szüntelenül az Öröklét Öröklétében állva,
A csúcsok csúcsaként. Hisz lovasaink nem akkor szállnak le,
Ha Szemtol Szembe jutottak az Igazsággal?14


Az ösvény15


Vajon elégedett-e Isten keresoje, ha távol van Tole?
Aligha éri be o kevesebbel az Egyesülésnél!
Az igazi keresonek ott a jel az arcán,
Tündöklo fény ragyog az o homlokán.
Mindig közel van o, elozékeny, tisztelettudó,
Eltökélt, a bírálatot türelmesen fogadja, a barátot
Becsüli. Célja minden célt maga mögött hagy;
Akadályt nem ismer: mi meredek, vízszintesnek látja.
A céltáblán kívül más célról mit sem tud o.
A család vágya, sem gáncs nem téríti el.
Jelleme tiszta, s másra már nincs is szüksége,
Csak a legtöbbre: hogy keresse az Igazságot.
Mert ki Annak keresoje, az mást nem keres.
Aztán kivetkozteti lelkét minden észrevett hibából,
S amint kivetkoztette, felöltözteti azok
Ellentétébe. Mindig és mindenütt szolgája o Istennek,
Egyetlen dolga, hogy imádja Urát,
S o szabad akaratából teszi dolgát –
Míg csak az Igazság nem válik hallásává, látásává,
Nyelvévé és beszédévé, kezévé s lábává.
Már halála elott meghal, hogy Urában éljen,
Hisz az igazi költözés csak ezt a halált követi.
Nem várja, hogy hívják: maga megy, hogy számot adjon
Az igazság szerint. S ki lenne nála alkalmasabb erre?
Saját léte elott éppúgy ott látja az Igazság Létét,
Mint azt követoen, s bármely irányba fordulva.


Kezdetben egyedül Isten volt, s Mellette semmi más.
S O most is az, ami volt, kezdetben éppúgy, mint végül,
Lényegi módon Egy, Akin kívül nincs semmi:
Belsoleg rejtett, külsoleg megnyilvánult,
Kezdettelen, végtelen. Bármire is esik pillantásod,
Az O létét látod. »Csupán« s »kivéve«: e ketto, mit
Az Abszolút Egység nem ismer. Hogyan is korlátozhatná
Isten Lényegét fátyol? Mi fátyolnak tunik, fénye Neki.


A tanács


»Szeretetednek egyetlen méltó tárgya Isten.
Rajta kívül minden csak puszta káprázat.«
Íme a tanácsom, ha képes vagy megfogadni.
Az emlékezo örökké távol van Kedvesében,
Mert élni csak az él, ki közel van Ohozzá.
Közötte és az igazság között nincsen fátyol.
Mit adhatnának neki a Paradicsom örömei?!
Szolgái szenvedélytol olvadoznak; részegek,
De tovább isszák az O romolhatatlan Borát,
Mely, ki issza, megfosztja azt önmagától.
Bárcsak bele tudnál inni te is az o serlegükbe!
Akkor talán áthidalnád a távolságot közöttünk.
A hu szolga azt mondja: »Szolgálatodra állok« –
Mikor Isten hívását hallja, mit én adok át neki.
Mert ha Istent keresed, énmellém társulj.
Számodra, biztos lehetsz benne, más út nincs.

 

A csaló16


Vajon tapasztaltál-e bármit is abból, amit ok17 tapasztalnak?
Ha olyan vagy, mint ok, akkor felhatalmazásod valódi;
De ha semmit sem találsz magadban abból, mi az övék,
Akkor vizsgáld meg lelkedet annak alapján, mit itt olvasol.
Felszámoltad-e egyetlen szemvillantás alatt a világot,
Megpillantva a Kegyelemmel Teljest ott, hol O a Nyilvánvaló?
Kitörölted-e látókörödbol az emberiséget egyetlen pillantással,
S kóboroltál-e túl mindennek határán, túl az ég
Csúcsain s a föld mélyén? Körülfogtad-e
Zarándokutaddal a mindenség egészét?
És szentélyévé lettél-e a mindenségnek,
Szent tengelyévé tiszteletteljes körforgásának?
Eltuntek-e már eloled a leplek?
Fátylad félredobva, köpönyeged levetve?
És hallottad-e a szavakat: „Jöjj közelebb,
Itt a Mi Szépségünk! Üdvöz légy, s örvendezz neki
Legbensoségesebb nyugalmadban – mint tiédnek.”
Szólított-e téged a szólító, s te mozdultál-e szavára?
Levetetted-e szandálodat, mint az, kit átitatott
Az ösvény illendosége? Körülzárt-e Téged
A Végtelen minden oldalról? S amikor elérkezett
Az Egyesülés pillanata, feléhajoltál-e mindeneddel?
Az O tulajdonságaiba burkolózva huségesen orizted-e
Isten titkát, miután O kinyilatkoztatta azt neked?
Mert mindez azt tanúsítaná, hogy közel vagy hozzá.
Mert hiszen vannak titkok, amelyek nem valók sokaknak....
Ha e kérdésekre igent mondasz, akkor hát üdvöz légy!
Ha nem, bizony még távol vagy az Úr jelenlététol.
Állj félre a Nép18 tudományától; nem vagy közülük való;
S ne tedd kezedet az Árva19 örökségére, mert az a legsúlyosabb
Sértés lenne. Isten számára gyulöletes a tetteket
Csalóka ígéretekkel pótolni.
Mi haszna a beszédnek, mely sima, ha a szépítést muveli?
Mire jó bearanyozni a sebeket, s nem begyógyítani oket?
A beteg számára mi lehetne fontosabb gyógyulásán kívül?
Tán örvendezik a számuzött az idegen nép körében?
Ismételd csak beszédeidet: úgy tudsz beszélni, ahogy ok beszélnek,
De ez a darázs viasza, nem a méhecske lépe.


A jelen valóság20


A Szólító21 Isten közelségéhez így hívta oket:
„Íme, én veletek vagyok”22 – mert „bármerre fordulsz”,
Ott ragyog az én fényem. Én, ki Lényegemben egy vagyok,
Mindenekben látható vagyok. Volt-e valaha is bármi látható
Rajtam kívül? A teremtés leplét én alkottam,
Hogy elfátyolozzam az Igazságot. A teremtésben rejlo
Titkok úgy törnek fel hirtelen, akárcsak a források.
Aki lényegemet nem ismeri Fátylam alatt, azt kérdi, hol vagyok,
Pedig „hol” nélkül kellene mondania azt, hogy „vagyok”.
Létem nem ismer rést, mi egyik „hol”-t a másiktól elválasztaná.
Add csak hozzá a Zain pontját a Rainhoz,
És nézd: a folt immár dísz lett, tökéletes
A pont folytán.23 Egyesülj akkor az Örökkévalóval.
Van Rajta kívül bármi is, mi szembenállhatna Vele?
Nem, mert o egyedül volt, van és lesz.
S így én is abszolút vagyok Lényegemben, Végtelen.
Egyetlen „hol”-om: „Magam révén vagyok.”24
Azt gondolni, hogy akár „itt”, akár „ott” vagyok: tudatlanság.
A „Minden »fölött« fölötti”-nek semmilyen csúcs nem szabhat határt;
A „Minden »alatt« alatti” mit se tud a legmélyebb mélységrol.

Én vagyok a Lényeg Titka, az Elrejtett Kincs.
Szélességemnek nincs vége, hosszúságomnak nincs határa.
Már a Belso Rejtettségben is én voltam ott,
Mielott az külsoleg is megmutatkozott volna. Magamat
Magamról kérdeztem, s a válasz nem hagyott kétséget,
Hisz Isten Igazságában Istenen kívül mi más jelenhetne meg?
Rémületet keltett, utána vezetett; eltiport, utána szólt.25

Lényegi módon Egy vagyok, egyedülálló,
S nincs oly kicsiny tárgy, ami kívül esne rajtam.
Egyetlen rést sem hagyok, üres teret nem ismerek,
Hol megvethetné lábát rajtam kívül másvalami.
Mert Belseje vagyok én a Magában álló Lényegnek,
S Külseje a Minoségnek, széttartó összpontosulásként.26
Bármerre fordulok, semmi sincs, mi túl lenne Rajtam.
Létezik-e bármi más Rajtam kívül, Sajátosságomtól mentesen?
Lényegem a Lét lényege, most
És mindörökké. Végtelenségemnek a legkisebb
Mustármag sem szab határt. Hol találhatna helyet
A teremtmény, hogy zavarja az Igazság Végtelenségét?
Hol van más, mint Ez, amikor Minden Tele van [Velem]?
Egyesülés és elkülönülés így Gyökerükben egyek,
S nézni a Teremtést annyi, mint nézni az Igazságot –
Ha a Teremtést úgy értelmezzük, amilyen az valóban.
Értelmezz hát mindent az „O közel van”27 Fényében,
És te magad is részesülni fogsz a Közelségbol.
Nem jelent ez helyhez kötést. Képtelenség volna ez,
Mert O nem fog lakni semmiféle helyen.
Magasztaltassék Isten lényege túl mindazon, ami
Érintkezik azzal, ami más, mint Ez.28 Nem szülte Ezt semmi,
Vállán nincs teher;29 saját külso megnyilvánulásában
Rejtezik, amelyben dicsosége leplezésére
Fátylat fátyolra borítva jelenik meg.

A kézjegy

Te, aki bölcsességemet akarod kifürkészni,
Istenhez intézd kérdéseidet,
Mert az embernek fiai nem ismernek engem.
Rangom rejtve van elolük.
Engem úgy találhatsz meg, ha Felé irányítod
Lépteidet, túl a szolgaság állapotán,
Mert a teremtett mindenségben
Mi sem maradt belolem.30
A magasztos isteni Jelenlét
Megnyilvánulása vagyok én;
Tanúm az, amit elértem.
Folyam vagyok én a Kegyelemmel Teljes
Túláradó kegyelmének árjában
A földön – hogy lássanak az emberek.
Szellem voltam én szolgaságom elott,
S most hazaértem, szabad vagyok mindörökké.
Ne gondold, hogy engem látsz itt,
Emberi tulajdonságokba öltözötten,
Mert ezeken túl ott vannak az Osképek
A Szellem Örök Ruhái.
Ha pillantásod oda tudnád vetni, ahol én
A Szentséggel teljes Jelenlétben állok,
Egynek31 látnál engem, semmi másnak;
De az Igazság befedett engem köpönyegével,
S így látásod képtelen elérni engem.
Látsz engem, de akit látsz, mégse én vagyok,
Mert pillantásod nem a lényegre figyel.
Élesítsd meg hited szemét, és nézz
A legtisztább látomás pillantásával.
Akkor, ha hited bizonyosságot nyer,
Rámtalálhatsz.
Akkor majd Titkokba öltözöttnek látsz,
S Fényekbe, melyek Prófétánk fényei.
Mennyei Angyalokra fogsz ott bukkanni,
Kik az én kívánságaim lesik. Felismered,
Hogy engem választott az én Uram.
O ragyog belolem rajtam keresztül,
S Ot látod, mikor engem látsz –
De te nem látod az igazságot.
Az én Uram vezetett engem,
S megnyitotta elottem a legtisztább látást,
Megtanított engem önmagam ismeretére,
Megtanított a Szellem igazságának ismeretére.
Így ha bölcsességemet akarod tudni,
Társulj hozzám, és jól figyelj reám,
Hallgasd, mit mondok, s rólam szólva
Soha ne emeld szavadat ellenem.
Rajtam kívül a világon te mit se látsz.
Ne keress hát rajtam túl semmit –
És magadban se bízzál:
Nincs rejtve elottem a te állapotod.
S ha valóban az enyém lennél,
Szolga, ki oszinte az o urához,
Bizonyítsd, de ne csak nyelveddel,
Mert a nyelv minden hamisságra képes.
Nyújtsd elore lelked a dárda hegyéig,
S halj igazi halált.
Velem foglald el magad, ne magaddal,
S búcsúzz el minden mástól, elhagyván oket.

Felszólítalak arra, amire Mesterem,
Búzídí is – ki halott volt a teremtés számára –
Felszólított engem testi halála elott:
Mi tiéd, mind hagyd itt, tedd ide mellém,
Emelkedj fel Istenhez, vesd le magadról a világokat,
S nyomát se hagyd azoknak magadon.
Ugyanolyan ez a világ és a másik;
Nézd oket, de tökéletessé tett látással:
A Világ-teremto és a világok
Mind az O egységét hirdetik.32
Nézz, de valóban szemtol szembe:
Semmit sem fogsz találni, mitol félhetnél,
Mert kialudt már most is minden
Az Uralom Ábrázatának kivételével.
Amikor majd megismered, amit mi tapasztalunk,
Akkor, ha akarod, már mellozhetsz engem –
De, az Égre mondom, mégsem fogsz mellozni,
Mert senki, csak az üres lélek képes
Valaha is megfeledkezni rólam.

Isten jól ismeri rangomat.
Bárcsak oltalmazna engem O fennmaradó
Éveimben, s oltalmazná testvéreimet is mind
A szív megpróbáltatásaitól,
S azt is, ki házamba lép,
Aki jelen van találkozóinkon,
S aki látja azt, ki látott engem –
Ha o is látni óhajt engem.

Uram, tedd nyelvemet Áldásaid
Eszközévé a Prófétán.
Lépteimet irányítsd az o útjaira.
Ha Rád figyelek, az o parancsának engedelmeskedem,
Ha rosszat teszek, közbenjár o értem.

Kézjegyemet teszem
E versek végére,
Mert testvéreim így kívánták.
Testi leszármazásom szerint
‘Alawí törzséhez tartozom,
Szellemi születésem Búzídí
könyörületes jelenlétének köszönhetem.
Terjeszd kegyelmed, Uram, mindkét vonalra,
S áldó kezeidet utódaimra mindkettoben,
Egészen a világ végezetéig.

Fordította és a jegyzeteket írta Buji Ferenc

 

* A versek forrása Martin Lings angol fordítása (A Sufi Saint of the Twentieth Century, pp.
215–228).
1 Részlet. A cím az angol fordítótól származik.
2 Ahogy éjszaka a Nap fénye csak közvetetten, a Holdon keresztül vetül a földi világra,
ugyanúgy a lélek is Isten Fényét, vagyis Isten Szellemét vetíti a sötétségnek erre a világára.
3 Vagyis mesterét, Muhammad al-Búzídít.
4 Búzídí hosszú ideig megtiltotta tanítványának, hogy akár közvetlenül, akár közvetett
módon felfedje környezete elott szellemi eredményeit. Al-‘Alawí ennek a törvénynek a fontosságát
a következoképpen magyarázza: „Valóban, a tanítvány számára az elérést [= Isten elérését]
követoen semmi sem hasznosabb, mint homályban maradni, és semmi sem ártalmasabb számára,
mint abban a pillanatban, vagyis Istenbe lépésének pillanatában hírnévre tenni szert; azonban
ezt követoen, vagyis a homályosság földjébe való eltemetkezése után már nem tud ártani
neki hírének terjedése, hiszen a gyökérzet immár megerosödött, úgyhogy nem kétséges, hogy
gazdag termést fog hozni” (Ibidem, pp. 193k).
5 Korán 5:54.
6 A Próféta, Mohamed.
7 Az idézetek Mózes imájából származnak (Korán 20:25–35).
8 Vagyis az (utolsó) ítélet napján.
9 Részlet. A cím az angol fordítótól származik.
10 Szólítók, vagyis Istenhez szólítók avagy hívók.
11 Az alábbi leírás poétikus megfogalmazása a dhikr ama változatának, amelyet Ahmad al-
‘Alawí végeztetett tanítványaival.
12 Utalás a baqára („megmaradás”) mint a faná (iniciatikus megsemmisülés, kialvás) pozitív
aspektusára.
13 Faná.
14 Vö. Al-Arabí ad-Darqáwí (1743–1823) egyik kijelentésével: „Csak az ostoba elégszik
meg azzal, hogy nem éri el utazása végcélját” (Al-‘Arabi ad-Darqawi: Letters of A Sufi Master
[Bedfont: Perennial Books, 1987], p. 4.)
15 Részlet. A cím az angol fordítótól származik.
16 Részlet. A cím az angol fordítótól származik.
17 Az igazi sejkek.
18 A szúfik hagyományos megnevezése.
19 A Próféta, aki édesanyját születésekor, édesapját pedig egészen fiatalon elveszítette.
20 Részlet. A cím az angol fordítótól származik.
21 Ezúttal a Szólító maga a Próféta, Mohamed.
22 Korán 5:12.
23 A Rá’ betut számos dialektusban Rainnak hívják, s ez a szó egyúttal azt is jelenti, hogy
„piszok”, „folt”. A Rain feletti pont Zainná változtatja a betut, amelynek a jelentése viszont
„dísz”. (Martin Lings megjegyzése)
24 Ramana Maharsi ezt úgy mondaná, hogy az „én ez vagyok”- és „én az vagyok”-típusú
hamis önazonosításokat fel kell cserélni az „én-én” önazonosításra.
25 Kriptikus utalás a spirituális ösvény végso fázisára, az isteni tevékenység romboló és építo
aspektusára.
26 A „széttartó összpontosulás” valamiképpen arra a paradox tényre utal, amelyet László
András így fogalmazott meg: „Az egyetlen megnyilvánult a Megnyilvánulatlan” (László András:
Solum Ipsum. Metafizikai aforizmák. Nyíregyháza: Kötet Kiadó, 2000; af. 46).
27 Korán 50:16.
28 Aki érintkezésben van azzal, ami túl van az isteni Lényegen, az nem más, mint a Teremto,
amely a teremtett világgal van érintkezésben. Lásd alább a 41. jegyzetet.
29 Mert hiszen minden O Maga.
30 Vö. a Magasztos szavaival: „Annak külso formája áll elotted, aki elérte az igazságot, de az,
ami a létezéshez kötné ot, már el van vágva. A test szétesését követoen pedig sem az istenek, sem
az emberek nem fogják ot többé látni” (Dígha Nikája I.3.73. Idézi Julius Evola: The Doctrine of
Awakening. A Study on the Buddhist Ascesis. London: Luzac & Company, 1951, p. 242).
31 Az „Egy” ezúttal az isteni Egy-ség megfeleloje, s ilyen módon jelentése: osztatlan, mindent
egy-ként magába ölelo teljesség.
32 Világos megkülönböztetése ez egy mindent megelozo és soha meg nem nyilvánuló isteni
létnek, valamint a teremto Istennek mint mindenek forrásának és kezdetének. Egy értekezésében,
amely a betuszimbolizmussal foglalkozik, Sajk Al-‘Alawí az elobbit a Korán nyitóformulájának
elso betuje alatti ponttal, míg az utóbbit az arab ábécé elso betujével, az aliffal hozza öszszefüggésbe
(az ábécé többi betuje, a szavak és a mondatok pedig a teremtés fokozatosan kibomló
egészével vannak analógiában). Ugyanez a megkülönböztetés nem ismeretlen más tradíciókban
sem. Vö. az Istenség és Isten eckhartiánus, vagy a Brahman és Ísvara hindu megkülönböztetésével.
A szúfizmusban ez a megkülönböztetés nem volt általánosan ismert.

 
Copyright © 2017 A.C.A.A - Les Amis du Cheikh Ahmed al-Alawî. Tous droits réservés.
Joomla! est un logiciel libre sous licence GNU/GPL.